Minecraft Server

minecraft_banner

Játék Bemutatása

A Minecraft egy sandbox stílusú videojáték, ami a svéd Markus Persson (becenevén Notch) ötlete és egyben ő is fejlesztette. A játék neve is tükröz a játékban lévő néhány lehetőségről: mine, azaz bányászni, és craft, azaz barkácsolni. A világ kockákból áll, anyaguktól függően, mely kockákkal a játékos kapcsolatba léphet: elbonthatja (kibányászhatja), lerakhatja, és kombinálhatja őket. Minden egyes elem erősen stilizáltan jelenik meg – maga a szereplő is.

Elsősorban a játékos kreativitására épít, ugyanis az elemekből jóformán bármi felépíthető, konstruálható. Bár konkrét célja a túlélés, cél lehet a végzetsárkány (ender dragon) és a sorvasztó csontváz (wither boss) legyőzése. A játékban erős a fizikai oldal, különböző elemek segítségével komplex, összetett rendszerek (pl. zsilipek, liftek, ágyúk, zenegépek, számológépek,…) is építhetők.

A játékot lehet egyedül, vagy hálózaton keresztül, más játékosokkal együtt játszani szervereken. A két változat Creative és Survival néven érhetők el.

Kreatív

Ez ahogy a nevében is benne van, csak a kreativitásról szól. A Space kétszeres megnyomsával a játékos képes repülni, illetve a repülés magassága csökkenthető a shifttel. A módban nincs barkácsolás, mert az eszközök alapjáraton rendelkezésre állnak. Sőt, különféle kódokat lehet használni úgy, hogy a játékos a T gomb lenyomása után írja a kívánt kódot; a segítség például így érhető el: /help. A creative módban nincs élet. A szörnyek ugyan megjelennek a sötétségben, de nem tudnak bántani, és a játékos nem sérül akkor sem, ha lávába esik, és akkor se, ha TNT robban mellette. Csakis akkor hal meg, ha kizuhan a világból. Kizuhanni a világból úgy lehet, hogy lemész az alapkőig (bedrock) és azt is kiütöd. Egy másik lehetőség az, hogy használja a /kill parancsot.

Túlélő, avagy Survival

Ebben a változatban a játék megmutatja az összes benne rejlő lehetőséget. Éjjelente szörnyek, úgynevezett mob-ok támadnak a játékosra, aki általuk vagy az éhezéstől sérülhet, akár meg is halhat. Halál után újjászületik a kezdőhelyen. A begyűjtött és magánál tartott tárgyak a halála helyén a földön maradnak, ahol 5 percig lebegnek, s ha ez idő alatt nem gyűjti össze, azok elvesznek.

XORP Szerver

A XORP szerver elérhető a game.xorp.hu címen. A szerver minden nap hajnali 5-kor leállítja magát, és amennyiben frisebb Minecraft verzió érhető el, abban az esetben automatikusan frissíti önmagát. Ezzel garantálva, hogy a játékosoknak mindig a legújabb verzióval tudjanak játszani.

Csatlakozás a Szerverhez

Indítsuk el a klienst, majd kattintsunk a Multiplayer gombra.

minecraft1

Amennyiben a szervert még nem adtuk hozzá a listához, kattintsunk a Add Server gombra. Ha már szerepel a Xorp Game szerver a listában, abban az esetben ugorjunk az utolsó pontra.

minecraft2

Névhez adjuk meg, hogy Xorp Game Server, címhez pedig, hogy game.xorp.hu. Majd kattintsunk a Done gombra.

minecraft3

Válasszuk a listából a Xorp Game Server-t, majd kattintsunk a Join Server gombra.

minecraft4

 

Szólj hozzá!

Name *
eMail *
Website

Hozzászólások

  • 2022/08/01 / 15:28 / Kozla László

    helló, a dont strave togetherrel kapcsolatban írok, de az kontaktnal az emailt nem tudom hogyan értelmezzem

 
 
Xorp Game by MiszterX
X-Corporation 2005-2014